top of page

A LIFE program az EU hozzávetelőgesen 3540 millió eurós keretösszegből működő finanszírozási eszköze a környezetvédelem és az éghajlatváltozás elleni fellépés támogatására. A programra bármely, az Európai Unió országaiban bejelentett szervezet pályázhat, a támogatási intenzitás a projekt típúsától függően 55-75% lehet. A jelenleg elérhető alprogramokra 2020. július 14-16-ig, illetve október 6-ig jelent jelentkezni. A Program során idén nagy hangsúlyt kap a kisebb helyi kezdeményezések támogatása. 

A program kiemelt feladata olyan projektötletek támogatása és összefogása, melyek helyi, regionális, országos és/vagy transznacionális szinten járulnak hozzá a környezetpolitikai irányítás fejlesztéséhez, valamint a környezetvédelmi kérdésekkel kapcsolatos tudatosságnöveléshez és tudásmegosztáshoz. 

Bármely, az EU országaiban működő bejelentett szervezet jelentkezhet, például:
• Önkormányzatok
• Magánszervezetek
• NGOk

enery_edited.jpg

 


Speciális esetben EU-n kívüli projektek megvalósítására is van lehetőség, a konzorciumi vezetőnek azonban ebben az esetben is az EU területén kell székhellyel rendelkeznie.
A projektek egyedül, belföldi partnerségek kialakításával, illetve nemzetközi partnerségek keretében is megvalósíthatóak.

A programon belül lehet pályázni hagyomány és nem hagyományos projektek támogatására. Hagyományos projektek közé tartoznak a bevált gyakorlati projektek, innovációs és demonstrációs projektek, kísérleti projektekt, valamint tájékoztató, tudatosságnöbelő és terjesztési projektek.

A nem hagyományos projektek közé tartoznak:

  • Kapacitásépítő projektek: pénzügyi támogatás a tagállamok kapacitásépítéséhez szükséges tevékenységekhez annak érdekében, hogy lehetővé váljon a LIFE programban történő hatékonyabb részvételük. Ezeken csak a kirendelt tagállami szervek vehetnek részt, és csak az aktuálisan meghatározott, hátrányosabb helyzetű országokban.

  • Integrált projektek: nagy területeken (regionális, multiregionális, nemzeti, nemzetek közötti) hajtanak végre környezetvédelmi és természetvédelmi terveket vagy stratégiákat, melyeket a természettel, vízzel, hulladékkal, levegővel kapcsolatos megfelelő uniós jogszabályok írnak elő. A technikai segítségnyújtási projekttámogatások révén pénzügyi támogatást nyújtható a pályázóknak az integrált projektek előkészítésében való segítség céljából, valamint különösen annak biztosítása céljából, hogy e projektek megfeleljenek a LIFE program ütemezési, technikai és pénzügyi követelményeinek.

  • Előkészítő projektek: a Bizottság által meghatározott projektek az EU környezetvédelmi vagy éghajlat-politikájának és jogalkotásának végrehajtására és fejlesztésére vonatkozó különleges igények támogatására.

A projektek finanszírozása:

  • A kapacitásépítésre irányuló projektek támogatási intenzitása 100% (csak speciális esetben elérhető).

  • A természet és biodiverzitás megőrzését célzó projektek esetén a támogatási intenzitás 60%, kiemelt jelentőségű élőhelytípus vagy faj esetén 75%.

  • Integrált, előkészítő és technikai segítségnyújtási projektek támogatási intenzitása 60%.

  • Minden más LIFE programba tartozó projekt esetén a támogatási intenzitása 55%.

A hagyomány projektekre szánt keretösszeg hozzávetőlegesen 2800 millió euró, míg a nem hagyományos projektek finanszírozására 740 millió euró. A pályázható összegek projekt kiírásonként eltérőek, nem ritka a több mint 5 millió euró értékben megítélt támogatási összeg, integrált projektek esetén 17 millió euró az általános igényelt összeg.

bottom of page